helyesen.hu/elválasztás

Magyar elválasztási szótár és tanácsadó

Lottószótár

A magyar elválasztás szabályai

223. Elég gyakori, hogy helyszűke miatt (vagy más okból) a szóalak egy részét a sor végéről át kell vinni a következő sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás.

Az elválasztásnak a szótagolás az alapja. Csak összetett szavak elválasztásakor veendő figyelembe az alkotóelemek (az összetételi tagok) határa.

A szótagolás szerinti elválasztás

224. Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját és toldalékos (képzős, ragos, jeles) alakját a szótagolás szerint választjuk el.

A szótagolás szerinti elválasztás fő szempontjai a következők. Minden szó annyi szótagú, ahány magánhangzó van benne, például: bál, font, György, Pest; asz-tal, há-zig, ka-to-na, ma-gá-nyos, me-ta-fo-ra, te-ker-vé-nyes, Csil-la, De-zső, Be-rety-tyó, Ke-re-csend. A magánhangzó önmagában is alkothat szótagot, például: di-ó-nyi, e-u-ró, fi-a-i-é, te-a, É-va, Le-ó [de vö. 226. a)]. A szótag magánhangzóval vagy – legalábbis szó belsejében – egyetlen rövid mássalhangzóval kezdődik, például: le-ány; asz-tal, bugy-gyos, lajst-rom, pró-ba, vá-szon. A több szótagú szavakat és szóalakokat a sor végén bármelyik szótag határán meg lehet szakítani, például: ren-dületlenül, rendü-letlenül, rendület-lenül, rendületle-nül; fi-atal, fia-tal.

225. Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választjuk el, például: föld, hajt, nyolc, part, strand, sztrájk; Bánk, Sásd, Zsolt; Brahms, Schmidt, York [vö. 224.]. Ez a szabály olyankor is érvényes, ha az eredeti helyesírással átvett, de ejtésükben egy szótagú idegen közszavak és tulajdonnevek vagy a régies magyar családnevek írásképében a betűcsoport egyetlen magánhangzót jelöl, például: air, blues, street, team; Maugham; Gaal, Soós, Georch [vö. 229., 230. a)].

226. A több szótagú, illetőleg több kiejtett magánhangzót tartalmazó szavak és szóalakok elválasztásának szabályai a következők:

a) Az egymagukban szótagot alkotó magánhangzók tetszés szerint hagyhatók az előző sorban, vagy vihetők át a következőbe, például: dia-dal vagy di-adal, ideá-lis vagy ide-ális; Leo-nóra vagy Le-onóra. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: árui-nak vagy áru-inak, könyvei-tek vagy könyve-itek, Annáé-ké vagy Anná-éké, tolnai-ak vagy tolna-iak.

Az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő és szó végi szótagot – bár önállóságát nyelvi tekintetben nem lehet elvitatni – esztétikai okokból nem szokás egymagában a sor végén hagyni, illetőleg a következő sorba átvinni; tehát az „a-lap”, „e-móció”, „Á-ron”, illetve a „haza-i”, „emóci-ó”, „Le-a” stb. a nyomtatásban nem ajánlott elválasztási formák. Hasonlóképpen nem ajánlott elválasztási forma: „bale-set”, „fela-dat”.

Az au, eu betűkapcsolat, mivel tagjai a szótagoláskor szétválhatnak, szükség esetén elválasztható, például: ba-uxit, fe-udális, kala-uz, la-udáció.

b) A szótagkezdő magánhangzókat átvihetjük a következő sorba, például: fi-ók, vi-asz, kalci-um, moza-ik; Mari-etta, Tri-eszt. A két magánhangzót jelölő azonos betűket is szétválaszthatjuk, például: ko-ordinál, váku-um. A toldalékos alakok elválasztásakor is így járunk el, például: ablaká-ig, háza-ik; pesti-es, Vajdá-ék.

c) A két magánhangzó között levő egyetlen rövid mássalhangzót – akár egy-, akár többjegyű a betűje – a következő sorba visszük át, például: be-tű, ko-sár; ba-tyu, ka-sza, ró-zsa; Gyu-la, Me-csek. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: holna-pig, maga-san, né-gyet, pa-don; apá-mé, ki-sebb; freu-dizmus, tiha-nyi; Kecskemé-ten; Mikló-sék.

d) A két magánhangzó között levő kétféle mássalhangzót jelölő nem kettőzött betűk közül – akár egy-, akár többjegyűek – az elsőt az előbbi sorban hagyjuk, a másodikat pedig átvisszük a következőbe, például: am-per, ás-vány, fosz-fát, mor-zsa, tarisz-nya, tal-palatnyi; Bar-tók, Bony-hád, Er-zsi. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: bron-zot, ker-tig, pén-zért; recs-ki, töl-gyes; Heren-dig; Szabol-csé. Így járunk el akkor is, ha a két mássalhangzó közül az elsőt kettőzött betű jelöli, például: bizott-ság, hall-gat, több-let, könny-től, meggy-ből, rossz-kor; Kiss-nek, Papp-tól.

e) Ha a két magánhangzó közötti mássalhangzót kettőzött egyjegyű betű jelöli, (kiejtésbeli hosszúságától függetlenül) ennek egyik jegyét az előző sorban hagyjuk, másik jegyét pedig átvisszük, például: ber-reg, kom-munális, mil-liméter, ton-na; Boz-zai, Job-bágy, Car-rara, Maupas-sant. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: ember-rel, hal-lak, hit-tem, job-ban, tet-tel, víz-zé; Szél-lért, Tallin-nig.

f) Ha a két magánhangzó közötti hosszú mássalhangzót egyszerűsítve kettőzött többjegyű betű jelöli, ennek elválasztásakor mind a sor végén, mind a következő sor elején ki kell írni a teljes rövid mássalhangzót, például: meny-nyi, ösz-sze, pogy-gyász, szity-tya; Boty-tyán, Hosz-szú, Ily-lyés. A toldalékos alakokat is így kell elválasztani, például: ágy-gyal, fodrász-szal, megy-gyel; galy-lyak; köny-nyes; Arany-nyal, Kodály-lyal, Nagy-gyal.

g) Ha két magánhangzó között kettőnél több mássalhangzót jelölő betű van, csak az utolsó kerül a következő sorba, például: cent-rum, ost-rom, temp-lom, tink-túra, lajst-rom; Dosztojevsz-kij, Ing-rid, Ojszt-rah, Veszp-rém, Würt-temberg. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: batiszt-ból, kilenc-kor; Hamburg-ban; bratsz-ki. Ha a két magánhangzó között álló mássalhangzók közül az utolsót kettőzött betű jelöli, akkor úgy választjuk el a szót, hogy a kettőzött betű egyik tagját meghagyjuk a sor végén, a másikat átvisszük az új sorba, például: bors-sal, csoport-tól, karszt-tá, tömb-ben, vonz-za, kulcs-csal, rongy-gyá; Ford-dal, Gellért-től, Szabolcs-csal. Ugyanígy: játsz-szál, metsz-szük stb.

A szótagolás szerinti elválasztás szabályai érvényesek természetesen a szóalakokhoz járuló újabb és újabb toldalékokra is, például: adós-ság, adóssá-gok, adósságo-kat; há-zunk, házun-kat.

227. A dz és a dzs többjegyű betű, ezért elválasztáskor (a kiejtett mássalhangzó időtartamától függetlenül) ugyanúgy kezeljük, mint általában a többjegyű betűket. A dz-t és a dzs-t tartalmazó szavak ennek megfelelően nem a kiejtett, hanem a leírt szóalakot alapul véve, az elválasztás általános szabályai szerint szakítandók meg, például: bo-dza, gyűrű-dzik, lopó-dzott, ma-dzag, pe-dzi; bri-dzset, mahara-dzsa, mene-dzser, tá-dzsik; brin-dza; halan-dzsázik, lán-dzsás; edz-het, ódz-kodik; Fu-dzsi, Ma-dzsar, Kiliman-dzsáró; edz-dze, lopódz-dzanak; bridzs-dzsel (ragos főnév). [Vö. 226. c)–d), f).]

228. A ch kétjegyű betű, amely egyetlen hangot jelöl, az x pedig két hang (k + sz) jele, de egyetlen jegyű, s így mindkettő egy betűnek számít az elválasztáskor. Ezért úgy kezeljük őket, mint a rövid mássalhangzókat jelölő magyar betűket, például: ar-chívum, ma-chináció, or-chidea, pszi-chológia, Ri-chárd, Mün-chen; he-xameter, ma-ximum, pra-xis, Ale-xandra, Me-xikó. Ha a ch és az x végű idegen szavak toldalékos formáit a szó és a toldalék érintkezésénél kell elválasztanunk, a ch-t és az x-et a következő sorba visszük át akkor, ha utánuk magánhangzó következik, például: almana-chot, ce-chem, pe-ches, bóra-xos, fi-xet, refle-xek, tele-xezünk; Bibera-chot, züri-chi, Féli-xé. A -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakulatok elválasztása, például: pech-hel, bórax-szá; Bach-hal, Beatrix-szal vagy Beatrix-szel [vö. 216. b)]. A hosszú cch elválasztása: Bac-chus, Pinoc-chio.

229. A családnevekben előforduló többjegyű (egyetlen magánhangzót vagy mássalhangzót jelölő) régies magyar betűk az elválasztásban hangértéküknek megfelelően kezelendők, például: Beö-thy [bő-ti], De-seö [de-zső], Thew-rewk [tö-rök], Ben-czúr [ben-cúr], Fara-ghó [fara-gó], Szé-chy [szé-csi], War-gha [var-ga]. A mássalhangzót jelölő kettőzött betűk esetében, ha nem követi őket további kiejtett mássalhangzó, (hangértéküktől függetlenül) az egyiket az előző sorban hagyjuk, a másikat pedig átvisszük a következő sorba, például: Bat-thyány, Kos-suth. A toldalékos alakok elválasztásakor a régies magyar betűk egységét megőrizzük, például: Thewrew-köt, Cze-tzet; Babi-tsé, Balo-ghék; kossu-thi, móri-czos, kivéve a kettőzött betűkét, például: Pap-pot, Szél-lért; Kis-sék.

230. A latin betűs írású nyelvekből átvett, idegen írásmód szerint írt közszavakat és tulajdonneveket is a magyar szokásnak megfelelően, azaz a magyar kiejtésükön alapuló szótagolás szerint választjuk el. A fontosabb szempontok a következők:

a) Az egy szótagba kerülő, egy magánhangzót jelölő betűcsoportokat nem választjuk el, például: cou-chette, cou-lomb; Baude-laire, Coo-per, Mon-taigne.

b) Az egy mássalhangzót jelölő betűcsoportokat (a többjegyű magyar betűkhöz hasonlóan) nem választjuk szét, például: bron-chi-tis, ce-pha-lal-gi-a, com-pa-gnie, ery-the-ma; Bo-lo-gna, Chur-chill, Fi-scher, Gi-gli, Gior-gio, Wa-shing-ton.

231. Az olyan idegen közszavakat és tulajdonneveket, amelyek a forrásnyelvben két (vagy több), a magyarban önállóan nem létező elemből keletkeztek, nem tekintjük összetételeknek, ezért a magyar szótagolás szabályai szerint választjuk el őket, például: abszt-rakt, as-piráns, demok-rata, diszk-rét, fi-lantróp, inf-láció, inst-ruktor, kataszt-rófa, komp-resszor, konk-rét, obst-rukció, parag-rafus, prog-nózis, prog-ram, rek-lám, szind-róma; Miche-langelo, Belg-rád, Zág-ráb.

Bár az ilyen alakulatoknak eredetileg összetett voltát a mai átlagos magyar nyelvérzék általában nem tartja számon, az ismertebb elő- és utótagok figyelembevételével történő elválasztás – kivált szaktudományi munkákban – szintén elfogadható, például: fotog-ráfia vagy foto-gráfia, mikrosz-kóp vagy mikro-szkóp, termosz-tát vagy termo-sztát.

Mivel a szavakat a sor végén nemcsak a problémát okozó helyen lehet megszakítani, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni, például: pa-ragrafus vagy paragra-fus, Mi-chelangelo vagy Michelan-gelo.

232. A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a következő lehetőségei vannak:

a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfeljebb egy magánhangzó van, nem választható el, például: BVSC, MLSZ, NOB, SZTK; MTESZ, ORFK. A két vagy több magánhangzót tartalmazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg, például: NA-TO, OR-FI. Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell a következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magánhangzót, például: ELTE-re, USA-beli, ENSZ-ért.

b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakítjuk meg, például: Ag-ro-co-op, Int-ransz-mas, Ma-hart, Ma-lév; Ma-va-dé; Röl-te-xig.

Az összetett szavak elemeik szerinti elválasztása

233. Az összetett közszavak és tulajdonnevek elválasztásában csak az összetételt alkotó tagok határán lehet különbség az egyszerű szavakéhoz képest. A mai átlagos magyar nyelvérzék számára felismerhető összetételeket ugyanis az alkotó tagok szerint választjuk el akkor is, ha a határuk nem esik egybe a szótaghatárral.

Az összetett szavakat alkotó tagok (alap- és toldalékos alakjukban egyaránt) a szótagolás szerint választandók el, ha az összetett szót vagy szóalakot nem az összetételi határon szakítjuk meg.

Az azonos alakú szavak között több olyan van, amelynek elválasztása kétféle, például: me-gint (= újra), de: meg-int (= figyelmeztet); gé-pelem (ige), de: gép-elem (főnév).

234. A két egy szótagú szóból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket úgy választjuk el, hogy az egyik szó az első, a másik szó pedig a következő sorba jusson, például: csak-is, épp-úgy, hón-alj, ing-ujj, kül-ügy, még-is, mind-egy, rend-őr, vagy-is, vas-út; Kis-ar (helységnév), Pál-ffy. Ugyanígy járunk el az igekötős igék elválasztásakor is, például: fel-ad, meg-öl, szét-üt.

235. A kettőnél több szótagból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket az összetétel tagjainak határán célszerű elválasztani, például: csal-étek, dél-után, egy-előre, egyszer-egy, elektron-optika, ion-stabilitás, kar-öltve, kis-asszony, külön-élés, szak-avatott, tölgy-erdő, ugyan-is, vírus-interferencia, viszont-eladó, zápor-eső; Dessew-ffy, Kis-oroszi, Magyar-atád, Nyír-egyháza vagy Nyíregy-háza, Zala-egerszeg vagy Zalaeger-szeg.

A leg- felsőfokjelet elválasztáskor úgy kezeljük, mintha összetételi tag lenne, tehát – elsőként – a leg- után választjuk el a szóalakot, például: leg-alább, leg-alul, leg-előre, leg-erősebb.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy összetett szót csak szóhatáron szabad megszakítani. Helyes elválasztások ezek is: alez-redes vagy alezre-des; elekt-ronoptika vagy elektronop-tika; legszeren-csésebb; Za-laegerszeg.

236. Ha az összetett szó egészéhez járul képző, az így keletkezett származékot az alapszó tagjai szerint választjuk el, például: rend-őri, vas-utas, víg-operai; fel-adat, meg-állás; nagy-atádi.

Nem szabálytalanok természetesen az ilyen megoldások sem: rendő-ri, vasu-tas, vígope-rai; fela-dat, megál-lás; nagya-tádi; stb.

237. Sok olyan idegen szó van, amelynek egyik eleme (legtöbbször az utótagja) a magyarban is önálló, a másik eleme (legtöbbször az előtagja) viszont csak néhány esetben külön szó értékű. Ha a sor végi elválasztás ezeknek találkozási helyén válik szükségessé, az alakulat összetett voltára általában tekintettel vagyunk, és a szót vagy szóalakot itt szakítjuk meg, például: centi-gramm, extra-kromoszomális, kilo-gramm, milli-gramm; anti-proton, infra-struktúra, inter-akció, melo-dráma, mikro-klíma, pre-klasszikus, proto-plazma, transz-urán. Hasonlóképpen: Jugo-szlávia stb.

Ha az ilyen alakulatok összetettsége a mai átlagos magyar nyelvérzék számára kevésbé nyilvánvaló, a szótagolás szerinti elválasztás is helyes, például: de-presszió vagy dep-resszió, im-produktív vagy imp-roduktív, para-frázis vagy paraf-rázis, tranz-akció vagy tran-zakció; Ant-arktisz vagy An-tarktisz.

Mivel a szavakat sor végén máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: in-terakció vagy interak-ció, preklasz-szikus, Antark-tisz stb.

238. Ha a kötőjellel írt szóösszetételt vagy tulajdonnevet a szóhatáron szakítjuk meg, a kötőjelet csak a sor végén tesszük ki. Ennek a sor elején való megismétlése csak szakmunkákban szokás, kivételesen, a kötőjeles alapformára való figyelmeztetés végett [vö. 240. k)]: